Családunk történetének legnagyobb ismert része a csallóközi Vajka településhez kötődik. Egy az első világháború előtt megjelent genealógiai folyóiratban a család leszármazási táblái mellett az alábbi olvasható:

„A pozsonymegyei vajkai szék praedialis nemességéből származó család. Első ismert ősei András és Farkas testvérek a XVI. század végéről. András fia, János (1638.) a vajkai érseki szék nemesei közé tartozott. Ennek fia: György (de Vajka) ki, mint a vajkaszéki érseki bandérium kapitánya, részt vett a török elleni háborúkban és Budavár bevételekor szerzett érdemei elismeréseül, nejével Jankó Judittal, gyermekeivel: András, Ferencz, János, Erzsébet, Katalin és Judittal, továbbá testvérével Mihállyal (de Vajka), ennek feleségével Pécsy Magdolnával és Mihály fiával, czimeres nemes levelet nyert Bécs, 1688 aug. 20-án I. Lipóttól, mely armális még ugyanazon év dec. 2-án kihirdettetett Pozsony megyében.

A nevezett megyétől 1768-ban Ferencz és fiai Ferencz, Mihály, László; majd 1827-ben Lipót és Gáspár testvérek nyertek nemesi bizonyságlevelet.”

A Molnárok több mint 300 éven keresztül voltak jelen Vajkán egy a település számára kiemelkedőnek számító történelmi korszakban. A Honismereti kiskönyvtár Vajkáról szóló kiadványa így ír erről:

„Vajka legjelentősebb nemesi családja a Molnár család volt, ennek tagjai a Bittó famíliával (birtokuk Keszölcésen volt) együtt a legtöbb tisztséget töltötték be az érsekségi nemesi székben. A 18. században, majd kisebb megszakítással 1830-ig a Molnár családból kerültek ki a megye alispánjai; az érsekségi szék megszűnése után ők töltötték be Vajka hadnagyi tisztét. A család tagjai jobbára a helyi régi temetőben nyugszanak, ám sírjaik és kriptájuk nem maradt fenn. Ezzel értékes forrás veszett el a családra vonatkozóan. Az új temetőben nyugszik Molnár Imre királyi jegyző és neje: Zezula Cecília. Ugyancsak ide temették el Molnár László (1835-1912) szolgabírót, a Ferenc József-rend lovagját, aki megvette a kastélyt a Barabás családtól; feleségét, Karolinát (1836-1923), fiukat, Lászlót (1896-1918), aki negyedéves joghallgató volt.”

Tudomásunk szerint a nemességet kivívó György leszármazottainak többsége mindvégig Vajkán élt, ez a fiúág vélhetően a második világháború végén halt ki Molnár Dániellel. György testvérének, Mihálynak sarjai az 1800-as években már megtalálhatóak voltak Moson, Sopron és Győr vármegyében is, ahol részben a jogi pályán töltöttek be tisztségeket, illetve közöttük volt a családnak egy több generáción át tevékeny gyógyszerész ága is, melynek tagjai később Felső-Ausztria területén éltek.

A Sopron vármegyei Gyalókán született vajkai Molnár István, ki az 1870-es évek eleje körül okleveles gazdaként egy Csekonics birtokon, a bánsági Endremajorban kapott gazdatiszti állást. Fia, Árpád Temes vármegyében alapított családot, majd az első világháború után feleségével és gyermekeivel a Bánságot elhagyva előbb rövid időre a Nógrád vármegyei Szécsényben, végül Kecskeméten telepedett le. Gyermekeit később a második világháború és az 1956. év eseményei a világ különböző részeire vetették. A ma Dél-Amerikában, Nyugat-Európában és Magyarországon élő vajkai Molnárok az ők leszármazottai.